Kaktuszok

 A XVIII-XIX. században néhány különc nemes, művész kezdte el gyűjteni. Megjelenésük alapján Földünk egyik legérdekesebb növénycsoportjának tekintjük. A növénycsalád kb. 2500 fajból, változatból és formából áll. A kaktuszok az amerikai földrészen alakultak ki és terjedtek el, elfoglalva minden olyan életteret, ami a többi növény számára túl mostohának tűnik. Alkalmazkodta a teljesen sivatagi körülményekhez is, de többségük a száraz füves és cserjés növénytársulások lakója. Amerika felfedezése után gyorsan megtelepedtek Európa fagymentes vidékein, a Földközi-tenger mentén szinte őshonosnak számít a hatalmas fügekaktusz bokrok. A trópusi, szubtrópusi területeken Ausztráliában és Madagaszkáron is meghonosodott. Az 1974-es Washingtoni Fajvédelmi Egyezmény szigorúan szabályozza a kaktuszok gyűjtését és kereskedelmét. A CITES jegyék közli azokat a fajokat, amelyeket a kipusztulás fenyeget. Természetesen egy-egy példány csillagászati áron kerül egyes kaktuszgyűjtőkhöz, még akkor is, ha az élőhelyen gyűjtőt börtönbüntetés fenyegeti. Igazolni kell, hogy a növény nem veszélyeztetett természetes állományból van, hanem kertészeti termesztésből. Azonban az autópályák, víztározók, nagyvárosok, bányák, szeméttárolók, vasútvonalak terjedése mind gyorsítja a kaktuszritkaságok természetes élőhelyét. Az őslakosok pedig állataik takarmányozása, édességek készítése vagy akár kedvtelésből is ritkítják az útjukba kerülő kaktuszokat. Egyik-másik kaktusz fönnmaradásának csak a gyűjteményekben tartás, szaporítás, szobai nevelés az egyetlen esélye. A kaktuszok pozsgás növények, levélzetük visszafejlődött, húsos, vaskos szára sok vizet tárol, amit takarékosan használ fel. Tüskéi a pozsgás szárakon, a hajtások helyén alakultak ki. Egyrészt az állatoktól védik a növényt, másrészt az erős napfényt árnyékolják le. Az erősen kiemelkedő hosszanti bordák is önárnyékolásul szolgálnak. A hosszú szőrözet, sűrű pelyhek szintén a hőségtől és az éjszakai hidegtől védenek. Kevesebb a légzőnyílásuk, és csak éjszaka nyílnak ki, csökkentve a párolgási veszteséget. Legnagyobb varázsereje abba rejlik, hogy a vad, riasztó, pompás és félelmetes tüskék közül egyszer csak előbukkannak sokszínű, csodálatos virágai. Többnyire nappal nyílnak, az éjszakai megporzásúak szürkületkor. Az éjszakaiak általában fehérek, illatosak, hogy a szenderek, molylepkék, denevérek biztosan rájuk találjanak, és a nektár fejében, a testükre tapadt virágporral megtermékenyítsék őket. A virágok nagyon rövid ideig nyílnak, mert nagy lepleik sok vizet párologtatnak. A több napig virítóak is becsukódnak, ha bibéjük már megtermékenyült. Magról, sarjakkal, oltással, dugványozással könnyen szaporíthatóak. Több kellemetlen kártevője és kórokozója van. Egyike a takácsatka. Aztán a kagylós pajzstetvek és a viaszos bevonatú vándortetvek is ide tartoznak. A legkellemetlenebb kártevő a gyökéren elszaporodó és élősködő viaszos váladékot képező gyökértetű. Ezt csak átültetésnél vehetjük észre. Vírusbetegségekre, gombás betegségekre s fogékonyak. A szobakaktuszunkat mindig a legvilágosabb ablak közelében helyezzük el, mert nagyon sok fényre van szüksége. Teleltetésük áprilisig tart, 6-12 ˚C között a legoptimálisabb. Télen csak akkor öntözzük, ha már nagyon száraz a talaja. Nyáron szabadban, teraszon tarthatóak. Kéthetente ajánlott tápoldatozni a nyári időszakban. A hosszú, fehér, sűrű szőrzetű kaktuszok mindig azt mutatják, hogy alkalmazkodtak a nagyon száraz környezethez. Törmelékes hegyoldalakon, vagy nagyon gyér csapadékú vidékeken élnek. Átültetésüket a nyugalmi időszakban, tél végén és nyár közepén a legalkalmasabb. Ilyenkor tudja a növény a legkönnyebben kiheverni a gyökérzet sérüléseit. Vannak télálló kaktuszok is. Ültetésének optimális ideje: április, augusztus, szeptember. Ma már nagyon nagy kaktusz gyűjteményekkel találkozhatunk. Ezeknek a legtökéletesebb körülményeket a növényházakban, üvegházban tudjuk biztosítani. Azonban sajnos ez nem mindenkinek adatik meg, meg kell elégedni a szobai, illetve teraszon tartható egyedek vásárlásával és gyűjtésével. A legtöbb kaktusz önmeddő, tehát legalább két magról szaporított egyednek kell együtt virágoznia. Ezek a kitűnő pozsgások rengeteg örömet tudnak szerezni nekünk. 

 
Alfajok:
-A Gömbkaktusz (Acanthocalycium) nemzetség bordás testformájú, vastag tövises, kevésbé elterjedt kaktuszok. Idősebb korban sarjadzik. Csúcsa közelében hozza tölcsér alakú fehér, rózsaszínű, vörös illetve sárga színű virágait. Ehhez a nemzetséghez körülbelül 12 faj tartozik. Észak-Argentínában őshonos. Magról könnyen szaporítható. Az 5. évtől szépen virágzik. Homokos, agyagos, humuszos talajkeveréket szeret. 
-A Patkányfarok, karcsú- vagy ostorkaktusz (Aporocactus) nemzetség nagyon népszerű, főleg vidéken elterjedt kaktuszfajta. Könnyen termeszthető, függő virágtartóba tegyük. Erősen elágazó, először egyenes, később 1 méter hosszúra növő kaktusz. Virágai nagyok, vöröses tónusúak. Mexikóban őshonos, sziklaszirteken és fákon él. Takácsatkára érzékeny. 5 faj és számos hibrid tartozik a nemzetségbe, melyek itthon is beszerezhetőek és tarthatóak. 
-Az Astrophytum változatos alakú, egyedülálló növény, tompa vagy éles bordázattal. 1,5 méter magasra nő, majdnem teljesen tüskementes. Néhány faj kicsit pihés. Sárga virágai több napig illatoznak. 6 faj és számtalan hibrid tartozik ehhez a nemzetséghez. Észak- és Közép-Mexikó mészöves sztyeppék és hegységein őshonos. 
-Az előbb említett nemzetségbe tartozik a Tengeri sün (Astrophytum asterias) már magoncként is virágzik. Ide tartoznak a csillagkaktuszok. Változatos testalkatúak és tövisűek. Legtöbbször 5 bordáik vannak. Testük csupasz vagy pikkelyes lehet. Töviseik lehetnek merevek, szúrósak vagy csavarodottak és puhák, de hiányozhatnak is. Csak napos időbe nyílnak ki a virágai, kevés fénynél becsukódnak. 
-Az Ariocarpus nemzetség tagjai eltérnek a többi kaktusztól, inkább a kövirózsákhoz hasonlítanak. Virágaikról tudjuk, hogy a kaktuszok közé tartoznak. Gyapjas kaktuszoknak is nevezzük, Mexikóban őshonosak. Ősz elején a gyapjas hajtáscsúcsból előtörnek hatalmas színes virágaik. A megporzó rovarok szeretik. Azonban csak 1 napig nyílnak. Répaszerű gyökerük van. Nem könnyű bánni vele, de megéri.
-Az Oszlopkaktusz (Cephalocereus) akár 15 méter magasra is megnő. Virágai a hajszerűen szőrös, illetve gyapjas rétegből törnek elő. Elegánsan szőrözött, borostás vagy tövises. Brazíliában és Mexikóban őshonos. Gyakran oltással szaporítják. A nemzetség legismertebb fajtája az Őszapókaktusz (Cephalocereus senili) akár 30 cm hosszú szőrzete is lehet. Ez Mexikóban őshonos. 
-A Cereus nemzetség akár 15 méter magas fává, cserjévé növő kaktusz, feltűnően deres bevonattal. Néhánynak csak 4 bordája van. Éjszaka virágzik, virágja akár 25 cm is lehet. Fehér, piros színűek lehetnek. 40 fajtánál is több van a nemzetségben. A Nyugat-Indiai szigetektől Dél-Amerikáig őshonos. Csak fiatal növényként kezelhető, mert néhány év alatt hatalmasra nő. Magról könnyen nemesíthető.
-A Cleistocactus nemzetség vékony hajtásrendszerű, alul elágazódó, színes, finoman tövises, sörtés növények. Oldalt virágoznak, cső alakú virágait kolibrik porozzák meg. Több mint 50 fajtájuk van. Argentínában, Bolíviában, Paraguayban, Uruguayban és Peruban őshonos. Igénytelen oszlopkaktusz, mely korán virágzik. Ismertebb fajtája az Ezüstgyertyakaktusz (Cleistocactus strausii) fehéren serteszőrös, virágai sötétkármin-bíborszínűek.
-A Cylinropuntia nemzetség tagjai törzses, elágazó hajtású kaktuszok. Száruk szemölcsei tövisesek, szabad szemmel nem láthatóak, de szakállasan horgasak. Ha bőrünkbe megy, nem lehet kihúzni, csak kitépni. Nagyon szépek, látványosak, fatermetűre is nőhetnek és színes virágai pompás látványt nyújtanak. Tavasztól őszig tartsuk a szabadban.  
-A Coryphantha nemzetség a Mammillariákhoz hasonló.  Gömb és rövid oszlop alakú kaktuszok. Felül barázdált szemölcsökkel, dekoratív tövisekkel. Virágaik nagyok, csúcsuk sűrűn gyapjas, általában sárga színűek, néha fehér, narancs illetve rózsaszínűek. Úgy 70 fajtájuk van. Az Amerikai Egyesült Államokban és Mexikóban őshonos. Cserjék, sziklák árnyékában élnek. Késő tavasszal nyílnak, júniustól szeptemberig folyamatosan virágoznak. Esőtől védve teraszra célszerű tenni. Alulról öntözzük, így tudjuk megvédeni a gyapjas csúcsi részt. Túlöntözésre nagyon érzékenyek. Tavasztól őszig kéthetente tápoldatozzuk. 
-A Copiapoa a Chilében élő nemzetség fajai a világ legszárazabb részének lakói. Egyes részein évek múlnak el, mire esik az eső. A bőséges ködből veszik fel sokszor a vizet. A hidegben lecsapódó ködből egyetlen éjszaka alatt több milliméter csapadék képződik. Alkalmazkodtak e sivár környezethez. Vastag, viaszos bőrük csökkenti a párologtatást, hatékonyan vezeti le a gyökerekhez a bőrükön kicsapódó vizet. A vastag fehér viaszbevonat azonban a mi éghajlatunkon nem annyira tud érvényesülni. A Copiapoa cinerea oszlopos növésű, viaszbevonatos bőre szürkés színű. Magoncai bronzosak, csak később válnak viaszossá. Sárga virágai, tövük kívül pirosas. Termése hordó alakú, zöld színű, benne fekete magvakkal. Önmeddő, legalább két magról szaporított egyednek kell együtt virágoznia.   
                            
 

 -A Delaetia woutersiana csupavirág kaktuszt 1960-ban Curt Backeberg jegyezte fel. A nemzetség neve a belga F. deLaet-nek állít emléket, aki Chilében gyűjtötte. A fajnév pedig A. M. Wouters-re utal, akitől a leíró a kaktuszt kapta. Azóta sem találták meg az élőhelyét. Csak oltással szaporítható. Portokjai nincsenek, bibéje pedig semmilyen virágporral nem termékenyül. Minden évben sok virágot hoz, amelyek 2 hétig virágoznak, ellentétben a legtöbb kaktusz fajjal, amelyek 1 napig virágoznak. Később pedig nagy, rózsaszínű termései díszítenek. Nem túl kedvelt faj, inkább a gyűjtők számára fontos, hiszen nehezen beszerezhető és még nehezebben gondozható fajról van szó. 

-A Denmoza nemzetség Észak-Argentínában, Mendoza közelében honos. Két fajtája van, azonban a botanikusok egynek tartják. Ez a Denmoza rhodacantha és a Denmoza erythrocephala.        
-Az Echinocactus nemzetség tagjai nagy gömbkaktuszok, melyek hazájukban akár 1-2 méter magasra is megnőnek. Vastag tövisruhájuk van, bordáik száma 30 vagy annál is több. Csúcsuk gyapjas. Termesztési körülmények között csak nagyon ritkán virágzanak. A nemzetségnek hozzávetőlegesen 10 fajtája van. Az Egyesült Államokban és Mexikóban őshonosak. Nagyon szép, mutatós növények, de ha kevés napsütést kapnak, akkor hiányosan fejlődnek. Egyik legismertebb és leggyakrabban szaporított fajtája az Anyósülés vagy anyósszéke (Echinocactus grusonii). Ez nagy növésű és rendkívül nagy fényigényű fajta. Nem igazán szobába való. Az eredeti faj aranysárga tövisekkel és sárga virágokkal, az eredeti élőhelyén már szinte teljesen kipusztult. A Kanári-szigeteken azonban többezres nagyságrendben nevelkednek virágzó állapotúvá. A Hordókaktuszok (Echinocactus platayacanthus) legnagyobbika sokféle alakú az élőhelyén. Akár 2 méter magasra és 1 méter szélesre is megnőhet. Lakásban nem, vagy csak télikertben tartható, nyáron szabadban. A Kanári-szigeten ezt a fajtát is virágzóvá neveli és jó pénzért megvásárolhatóak. Azonban nálunk a szabadban még nyáron sem kap annyi fényt, hogy pompás tövisei fejlődjenek. Ennek kisebb fajtája az Echinocactus polycephalus szintén nagyon nagy fényigényű, emiatt nálunk nagyon ritkán virágzik. Viszont töviseinek ragyogó színe mindenért kárpótol bennünket. Teleltetése 10-15 ˚C hőmérsékleten történjen. A nemzetség kisebb fajtája az Echinocactus horizontalonius csupán arasznyira nő. Az Egyesült Államokban és Mexikóban nagy területeken honos, virágai és tövisezettsége nagyon változatosak. A másik arasznyira növő fajta az Echinocactus texensis szintén széles elterjedésű és változékony faj. Töviseik akkor lesznek a legszebbek és legnagyobbak, ha nyáron teljes napfényben sütkérezhetnek. 
-Az Echinocereus nemzetség változatos formájú, kis oszlop, illetve gömbkaktuszok. Más néven oszlopos sünkaktuszok. Ez egy népes nemzetség, több mint 60 faja van, melyek részben fagytűrők. Világos és levegős helyet biztosítsunk számukra. Az Egyesült Államok déli államaiban és Mexikóban őshonos. Tövisei színesek, vadak. Nagy részük nappal virágzik, hosszú életű erősen színeződő virágaiban a bibe zöld színű. Néhány fajnak kellemes illata van. Szúrós terméseiből eredeti élőhelyén lekvár készül. Az atkák és tetvek nagyon szeretik. 
-Az Echinomastus kis termetű, sűrűn bordázott, tövises sivatagi vagy magas hegységben élő, szárazsághoz és tűző napütéshez egyaránt alkalmazkodott kaktuszok. Nagyon sok fényre van szükségük. Kora tavasszal virágoznak. Nagyon érzékenyek és lassan nőnek. 
-Az Echinopsis nemzetség kezdetben gömb, később oszlop formájú lesz. Virágai tölcsér formájúak, 20 centiméteresek is lehetnek. Estefelé nyílnak, nagyon kellemes illatúak. E nemzetségbe kb. 50 faj tartozik. Korábban ezeket a Lobivia, Pseudolobivia, Trichosereus nemzetségbe sorolták.  Számos hibridjük ismert. Argentína, Bolívia, Peru, Brazília, Chile az őshazájuk. Igénytelen kaktuszféle, mely annál gazdagabban virágzik. Magyarországon is elterjedtek, nagyon nagy népszerűségnek örvendenek, könnyen szaporíthatóak. Egyik szép fajta az Echinopsis aurea, melynek sárga virágai nappal nyílnak. Másik népszerű faj az Echinopsis tubiflora, melynek fekete tövisei és fehér virágai csodálatos kontrasztot adnak. 
-Az Epiphyllum nemzetség lapított, nyeles szártagjaik húsos levelekhez hasonlítanak, ezért hívják őket levélkaktuszoknak. Éjszaka virágoznak, 30 cm hosszú virágai részben erősen illatoznak. Főként Közép-Amerikában őshonosak. Ott fán lakó kaktuszok hajtásai idővel lehajlanak, ezért jobb, ha függesztett ámpolnában neveljük őket. Nyáron fák ágaira akaszthatjuk, azonban széltől és perzselő napfénytől óvnunk kell. A nemzetség pontosan 20 fajt számlál. Fagyérzékenyek. Egyik legszebb fajtája az Epiphyllum anguliger, fűrész levelű kaktusz, melynek sárgás-hússzínű virágaival ritkán találkozhatunk.
-Az Eriocereus 1 méter magasra is felfutó, de alacsonyan is megélő Cerea-féle. Hajtásai simák vagy bordázottak, tövisesek, néha eléri az 5 cm-t is. Éjszaka nyitja fehér, rózsaszínű 25 cm hosszú virágait. Úgy 10 faj tartozik a nemzetséghez. Argentínában, Brazíliában, Paraguayban és Uruguayban őshonos. Egyik értékes és szép fajtája az Eriocereus bonplandii. Hajtásai kékeszöld színűek. 
-Az Espostoa nemzetség sűrűn szőrözött, hajas, 5 méter magasra növő oszlopkaktusz. Tövisei rövidek, vékonyak, fehérek, sárgásak vagy vörösek. Ritkán virágoznak, akkor is csak éjszaka és oldalt hozza virágait. Nagyjából 10 fajta tartozik ebbe a nemzetségbe. Peruban és Ecuadorban őshonos. Egyik különlegessége az „ősz fejű perui” kis gyűjtemények igazi ékköve. Hűvös időben óvatosan öntözzük, és ne zuhanyoztassuk, mert akkor szép szőrözöttségét tesszük tönkre. A másik szép fajtája az Espostoa lanata, mely fehér gyapjúszőrös. Aztán érdemes még megemlíteni az Espostoa melanostele fajtát, melynek kb. 5 cm hosszú sárga tövisei vannak.
-A Ferocactus nemzetségbe gömb alakú, idősebb korban 3 méter magas oszloppá növő kaktuszok tartoznak. Ezek az igazi nagyvadak a kaktuszok között. Nemcsak termetük és vad töviseik miatt, hanem a hazai fényszegény környezet miatt nagy szakértelmet kíván a virágzásra késztetésük. Csak az idősebb példányok képesek virágozni. Sárga, narancsszínű és vörös virágait a csúcsán hozza. Több mint 40 faja ismert. Az Egyesült Államokban és Mexikóban őshonos. Kevés kivételtől eltekintve ezek nagyméretű gömbkaktuszok, melyeknek csak üvegházakban tudjuk biztosítani a növekedéshez szükséges ideális feltételeket. Az egyik legismertebb fajtája a Ferocactus latispinus, azaz ördögnyelvkaktusz. Hosszú, széles, nagyon erős, horgas töviseinek alakja miatt kapta ezt a nevet. Virágai vörösek.    
-A Gymnocalycium nagyon formagazdag nemzetség. Nevüket a teljesen csupasz, szőrtelen és tövistelen bimbóikról kapták. Erről ismerhetjük fel e 40 faj mindegyikét. Kis és nagy gömbkaktuszok, magányosan, többesével növő fajok tartoznak ide. Dél-Amerikában nagy területeken honosak, de Argentínában, Bolíviában, Paraguayban és Urugayban is megtalálhatóak. Szerény nyári csapadékhoz alkalmazkodott füves, gyéren cserjés növénytársulásokban élnek 400-3200 méter magasságig terjedő tengerszint feletti magasságban. Magvaik a vulkanikus eredetű hegyekből lemosódó agyagos és törmelékes közegben csíráznak. Savas vagy semleges talajban élnek. Alkalmazkodtak a kevés csapadékos és gyorsan kiszáradó környezethez. Megbízhatóan és hosszan virágoznak. Sok nemesített hibridjük van. A szamócakaktusz gyűjtőnéven emlegetett, nagyon népszerű, ezerféle színben pompázó oltványok a nagyon vitatott megítélésű mihanovichii és friedrichi fajok mutációi. Melegigényes, és trópusi alanyuk is csak jól fűtött szobában telel át. A tűző napon azonban hamar megégnek. A túlöntözést kerüljük, mert kirothad növényünk. Ha jól tartjuk, akkor rózsaszín virágokat hoz. Másik szép növénye a nemzetségnek a Gymnocalycium stellatum, mely a tűző napon lilásbarna testű lesz, amin a világos tövisek és a fehér virágok nagyon jól mutatnak. Magoncai hamar virágoznak. Ez argentínai faj.    
-A Geohintonia mexicana a kaktuszfelfedezések sorában eddig a legnagyobb port verte fel. A tisztán gipsz kőzetben élő mexikói kaktusz lelőhelyét nagyon sokáig titokban tudták tartani. Nem akarták, hogy a szenvedélyes kaktuszgyűjtők kipusztítsák azonnal a felfedezések után. Az élőhelyet csak nagyon nehezen lehet megközelíteni, ezért sokáig titokban is tudták tartani. Közben magvetéssel és oltással szaporítani tudták a fajt, és így megkezdődhetett a tömeges szaporítása és árusítása. Rengeteg virágot hoz.  
-A Glandulicactus uncinatus a mexikói vad, kőzettörmelékes lejtők túlélő művésze. Sok bordája, félelmetes, horgas vég töviseivel hatásosan védekezik a tűző nap és az állatok támadásaival szemben. Kis kaktusz, korán virágzik, lassan nő. Sok fényre van szüksége. Májusban nyílnak különleges vörösbarna virágai nagy csoportokban.           
-A Hildewinteria erősen elágazó, csüngő növény. Tövisei aranysárgák. Éjszaka nyílnak virágai, melyek kívül narancsszínűek, belül rózsaszínűek. Bolíviában őshonos. Ezt a kaktuszt 1958-ban fedezték fel. Függőkosárban nagyon szép. Egyetlen faja a Hildewinteria aureispina. 
-A Hylocereus 5 méterre növő, kapaszkodó vagy kúszónövény. Gyenge tartású, általában 3 bordájú, léggyökeret képez. Fehér, néha sárgás és rózsaszínű virágai 30 cm nagyságúak is lehetnek. A nemzetséghez kb. 25 faj tartozik. Guyanaban, Mexikóban és Peruban őshonos. Növényházban, télikertben ideális számukra a környezet. Néhány fajt alanyként használnak. 
-A Lobivia nemzetség kis termetű gömbkaktuszokból áll. Száznál több fajuk és számtalan hibridjük létezik. Argentínában, Peruban, Bolíviában 4600 méter magasságig őshonos. Tölcsér alakú virágai nappal nyílnak, ezer színben pompáznak. Tartásuk viszonylag egyszerű, ezért a kezdőknek is sok örömet okozhat. Nyáron sok friss levegőt és hőingadozást biztosítsunk számukra. Takácsatkákra érzékenyek. Magról, sarjakkal könnyen szaporíthatók. 
-A Lophophora nemzetség Mexikó több államában is honos. Tüskétlen, piszkosfehér színű, gyapjúpamacsos, tincsszerű képződményekkel. Világos rózsaszínű virágokat nyit. A mescalin halucinogén nevű hatóanyagot tartalmazza a növény. Emiatt kapta a kábítószerkaktusz nevet. Már az őslakó indiánok is felismerték, és vallási szertartásaikon használták révült állapot elérésére. Ezt az anyagot a Mexikóban nevelkedett kaktuszok némelyike tartalmazza, az európaiak egyáltalán nem. Melegkedvelő nemzetség. 
-A Mammillaria általában kis gömb, illetve hosszúkás alakú kaktuszok, melyek magányosan, illetve csoportokban nőnek. Részben tejnedvet tartalmaznak. Az első fajt még Linné jegyezte fel. 300 fajnál több tartozik a nemzetségbe. Nagyon jól elszaporodtak, alkalmazkodtak mindenféle szélsőséges élőhelyhez. Ezért ez az egyik legnépszerűbb nemzetség a kaktuszok között a gyűjtők és növénykedvelők között. Az Egyesült Államokban és Mexikóban őshonosak. Töviseik részben görbültek. Virágai koszorúban nyílnak, fehér, piros, sárgás árnyalatokkal. Túlnyomó részük szobai tartása is nagyon egyszerű. Néhány trópusi faj kivételével jól tűrik a hideget. Száraz közegben 4 ˚C körüli hőmérsékleten kevesebb fénnyel kitelel. A hőséget akár 40 ˚C hőmérsékletig is bírja. A fiatal mammillariákat minden évben kicsit nagyobb cserépbe ültessük és friss földbe. Egyik legkedveltebb kaktusz az anyák napi kaktusz (Mammillaria zeilmanniana), amelynek bíborrózsaszínű virágai káprázatosak. 
-A Melocactus kaktuszokat dinnyekaktuszoknak is nevezzük. Kuba, Mexikó, Dél-Amerika trópusi vidékein honos. A fiatal példányok gömb alakúak, majd idősebb korban megnyúlnak, rövid oszloposak lesznek. Tíz éves korukban kezdenek el virágozni a hajtás csúcsán a sűrű szőrzetből képződő, színes sapkában. Apró, rózsaszínű virágai körkörösen nyílnak, késő délután. Megtermékenyülésük után a sapkából megnyúlt, rózsaszínű termések jönnek elő, bennük apró, fekete magvakat tartalmaznak. Öntermékenyülők. Pontosan 40 faj tartozik ebbe a nemzetségbe. Fő növekedési idejük az ősz. 
-A Nopalxochia epifita fán élősködő fajta. Levélszerű, rovátkolt hajtásai elágazódnak, egy részük lelóg. Virágai rózsaszínűek, pirosak. Két fajuk ismert, keresztezésekhez gyakran használják. Egyik faja a Nopalxochia ackermannii virágai pirosak, egy évben többször is virágozhat. Másik faja Nopalxochia phyllanthoidest rózsaszínű virágai teljesen beborítják a növényt. Függő virágtartóban különösen jól érzik magukat. Mexikóban őshonosak.
-A Notocactus nemzetségbe 180 év alatt 200 fajt számláltak be. A legtöbbjük kicsi gömb-oszlopkaktuszok. Tövisei vékonyak, a növényhez simulnak. Nagy, sárga, vörös bibéjű, néha narancssárga vagy vörös virágot hoz. Argentínában, Brazíliában és Uruguayban őshonos. Alacsonyabb dombvidékek lakói a füves növénytársulásokban, árnyékos környezetben. A sziklakibúvások teknőiben és repedéseiben fölhalmozódó törmelékben kapaszkodnak meg. Vékony gyökereik víz és tápanyag után kutatva nagy felületet hálóznak be.  Nagyon kedvelt nemzetség, nincs olyan ápolási, tartási hiba, amelyet ki ne heverne. Tehát tartása nagyon könnyű. Kevesebb fénnyel is beérik. Hibridjeik nagyon népszerűek. Kezdőknek ajánljuk.                                                               
-Az Opuntia nemzetségbe párnát képező, cserje vagy fa alakú változatos formájú kaktuszfélék tartoznak. Néhány példány 5 méter magasra is nőhet. Ebbe a nemzetségbe tartozó fajok nagy részének szára levélszerűen ellaposodik, ezeket füleknek nevezzük. Rajtuk könnyen leválasztható kaktuszserték találhatóak. Néhány faj tövisei kihúzhatóak. Többnyire görbültek, és egy papírszerű anyaggal vannak beburkolva. Virágaik 10 cm körüliek, sugarasak, ezer színben pompáznak. A nemzetséghez kb. 400 faj tartozik, néhány fajta jól tűri a hideget, télálló. A télálló Opuntiáknak számos hibridje ismert. Nagyon szépek a félig telt virágúak, a kétszínűek, illetve az illatosak. Feltűnően szép sárga vagy piros színű termése, amely ősszel, a tél elején díszlik, a madarak kedvenc csemegéje. Kanadától Argentínáig világszerte elburjánzott. A fügekaktuszok kedvelt nemzetség, tartásuk viszonylag könnyű. Szinte mindenhol jól fejlődik. Szaporításuk általában hajtásdugvánnyal történik. Néhány fajuk alanyként is használatos. A húszas évektől terjedtek el Közép-Európában.  Ősi faj a papírszerű tövisű Opuntia articulata var. Papyracantha. A nagyra növő, piros virágú Opuntia bergeriana őshazája ismeretlen. Különleges hajtásáról ismerjük meg az Opuntia clavarioidest, melyet Négerujjnak is nevezünk. Néhány fajuk télálló. Hibridjeik nagyon népszerűek. Az Opuntia subulata 4 méter magasra is nőhet. Az érzékeny Opuntia fajok kedvelt alanya. 
-Az Oreocereus nemzetséghez tartozó kaktuszok tömzsi oszlop formájúak. Vannak köztük karcsú hajtásrendszerű, bozontos csoportokat alkotó fajok is. Az areolák hosszú, vaskos tövisekkel erősen gyapjas-szőrösek. Termesztésbe vonva ritkán virágzik. Hat faj tartozik ebbe a nemzetségbe. Argentínában, Bolíviában, Chilében, Peruban őshonos 4200 méterig. Nagy termetű hegyi kaktuszok, melyek sok friss levegőt és napot szeretnek. Az egyik legszebb fajtája az Oreocereus fossulatus elágazódó fürtösen szőrözött. Hasonló az Oreocereus hendriksenianus, annyi különbséggel, hogy ennek kávébarna szőrei vannak. Az Oreocereus trollii hófehér szövedékbe burkolózik.
-Az Oroya nemzetség fajai Peru közepén, az Oroya környéki magas hegységek lakói. Gömb alakúak, hegyes, szúrós, kemény tövisei színben változóak, virágaik sokszínűek lehetnek.  
-A Parodia nemzetség fajai gömb és hosszúkás gömb alakú kaktuszok. Az idősebb példányok néha sarjadzanak. Bordái spirálisak, illetve a szemölcsökbe futók. Néhány faj tövisei visszahajlanak. Virágai színe a sárgától a sötét borvörösig változó. Töviseik színe pedig a hófehértől a koromfeketéig változó. A sűrű tövisbundájúak tűző napon is tarthatóak, de a ritka tövisűek az élőhelyükön is cserjék vagy a magas füvek árnyékában húzódnak meg. Argentínában, Bolíviában, Brazíliában és Paraguayban őshonos. Néhány fajtáját az utóbbi évtizedben fedezték fel a kaktuszgyűjtők. Szép fajta a Parodia aureispina, tövisei fehéressárgák, virágai pedig aranysárgák. Rengeteg magot hoznak, melyek gyorsan kikelnek. Azonban a fölnevelése már nehezebb, mert az öntözővíz elsodorhatja őket, nem tudnak gyökeret ereszteni. 
-A Pediocactus nemzetség tagjai az Egyesült Államok délnyugati államaiban, a sziklás fennsíkok gyeptársulásaiban élnek. Tartásuk nagy szakértelmet kíván, elég egyszer rossz időben megönözni, és kirothadnak. Ritkán és drágán szerezhetőek be ezek a növények. Gyűjtőknek ajánljuk, hiszen kész kihívás a növény.
-A Rebutia nemzetség nagy része kis gömbkaktuszokból, törpekaktuszokból  áll. Sarjadzanak, hatalmas telepeket alkotnak. A népes nemzetséghez körülbelül 100 faj tartozik. Argentínában, Bolíviában 3500 méter magasságig fordul elő. A hegyek törmeléklejtőin küzdenek az életükért a fűcsomók védelmében. Tavasszal körkörösen hozza rengeteg színes virágait. Esőtől védetten nyáron szabadban tarthatóak. Bordái szemölcsösek, tövisei finom fűszerűek, részben sörtések. Virágai tölcsérszerűek. Hűvös helyen teleltessük át őket. Egyik legszebb fajtája a Rebutia krainziana, melynek hófehér tövisei és világos piros virágai teszik káprázatossá a növényt. 
-A Rhipsalidopsis kis cserjék, függő epifiták. Csúcson fejlődő új hajtásaik levélszerűek, elágazódóak. Virágai kerekdedek. Két faj és néhány hibrid tartozik e kicsi nemzetségbe. Brazíliában őshonos. Gazdagon virágzó és szobaablakban jól fejlődő fajok ezek. Szaporításuk dugvánnyal lehetséges. A téli nyugalmi időszakban 10-15 ˚C hőmérséklet körül tartsuk. Legismertebb fajtája a Húsvéti kaktusz, Rhipsalidopsis gaertneri, 7 cm-es skarlátvörös virágaival. Kezdőknek is ajánljuk ezt a különleges növényt.
-A Rhipsalis gazdagon elágazó epifita. Mivel epifita, azaz más növényen élősködik, ezért hosszan lecsüngő, léggyökeret eresztő növény. Virágai szinte mindig egyesével jönnek, fehér, sárga, bíborszínekben. Feltűnő bogyótermésük van. Úgy 60 faj tartozik ebbe a nemzetségbe. Az Egyesült Államoktól Dél-Amerikáig honos. Érdekessége, hogy sok fajtája télen virágzik. Dugványozással szaporíthatóak. Szép faja a Rhipsalis clavata, vékony hajtásai buzogány alakúak, virágai fehér színűek. 
-A Schlumbergera cserjeszerű epifita növény. 5 fajuk és sok hibridjük van. Brazíliában őshonos. Hajtásai elágazóak, laposak. Rengeteg virágot nevel egész nyáron. Szaporítása dugványozással lehetséges. A legismertebb fajta a Karácsonyi kaktusz, Schlumbergera truncata vagy Zygocactus truncatus néven is elterjedt faj. Virágai kárminvörösek. 
-A Selenicereus epifita, léggyökérrel kapaszkodó, futónövény, mely akár 10 méter magas is lehet. Vékony, gazdagon elágazó hajtásrendszert fejleszt. Tövisei rövidek, vagy egyáltalán nincsenek. Virágai akár 40 centiméteresek is lehetnek. Éjszaka virágzó, erős illatú fajok tartoznak ide. Több mint 20 fa tartozik a nemzetségbe. Sok hibridje létezik. Mexikóban, az Egyesült Államokban őshonos. Fontos a nyári meleg és a jó talaj a nemzetség számára. Meseszép virágzással és illattal hálálják meg a gondozást. Egyik csodás faja az Éjszaka királynője, Selenicereus grandiflorus, mely csodás vanília illatával kápráztat el bennünket. Az Éjszaka hercegnője, a Selenicereus pteranthus nem illatos. Legnagyobb virágai a Selenicereus hamatusnak vannak, melyek a fényes, világoszöld hajtásokon nyílnak. 
-A Strombocactus disciformis nemzetség egyetlen fajból áll. Kelet-Mexikóban sovány, törmelékes talajon vagy sziklák hasadékaiban él. Lapított gömb alakú, szürkészöld kaktusz általában 8 cm. Bordái csavarvonalban húzódó szemölcsökből állnak. Néhány, nem szúrós, fehér tövise van, azok is később lehullanak. Csak a hajtáscsúcsán díszít néhány magányos serte a sűrű, fehér gyapjú közepette. Innen jönnek elő fehér vagy vajszínű virágai. A sok napfényt és meleget szereti. 
-A Thelocactus nagy elterjedésű faj, az Egyesült Államokban és Mexikóban őshonos. Rendkívül változatos megjelenésű faj. Szárazságtűrő, melegkedvelő, sok fényt, mészkőzuzalékos, vízáteresztő közeget szeret. Tavasztól őszig többször nyílnak. Gömbbé, kis oszloppá növő kaktuszok, ritkán sarjadzanak is. Általában erősen tövisesek. Magvetéssel szaporíthatók. Úgy 20 faja van. Egyik érdekessége a Thelocactus bicolor, tövisei teljesen beborítják, virágai mélybíbor-rózsaszínűek. 
-A Trichocereus 10 méter magasra növő oszlopkaktuszok. Egy részük erősen sarjadzik és idősebb korban nagy csoportokat képez. Tövisei változatosak, nagy, tölcsér alakú virágai fehérek, sárgák, pirosas árnyalattal. Illatosak, részben éjszaka virágoznak. Kb. 25 faj tartozik ebbe a nemzetségbe. Hibridjeik nagyon elterjedtek. Dekoratív oszlopkaktuszok, csak korai ágyakban, üvegházakban virágzanak szépen.
-A Turbinicarpus lophophoroides nagyon változatos küllemű, népes nemzetség. Száraz élőhelyekhez, kopár mészkősziklák, napégette gipszes törmelékek szigorúan védett lakói. Két tucatnyi faj Mexikó északi kopár vidékein honos. Látványos a virágzásuk. Hidegen, fagymentes, világos helyen teleltessük hibridjeit. 
-Az Uebelmannia brazíliai nemzetség füves, 1200-1500 méter magas síkságok lakói. A kvarcsziklák repedéseiben, durva kvarchomokban élnek alacsony fűfélék, zuzmók és broméliák társaságában. Fiatalon lapított gömb alakúak, később oszloposak. 10-20 bordájuk, sűrű merev töviseik, sűrű gyapjúba ágyazódtak. Keskeny, tölcséres virágaik világossárga színűek.

Hozzászólások

Nincs adat!

Szóljon hozzá ön is
+ = (Ember vagy, vagy robot?)