Közönséges cickafark (Achillea millefolium)

 Kategória:

Fészkesek családja, fészkesvirágzatúak rendje, lágy szárú évelő növény, konténernövény, kerti dísznövény, zárvatermők, kétszikűek, védett vadnövény, gyógynövény, 
 
Eredet:
Európa és Ázsia mérsékelt régióiban őshonos. Hazánkban is honos, vadon, réteken és útszélén találkozhatunk vele gyakran. Serkenti az anyagcsert, ezért gyógynövényként használják, védett vadnövény. Szárát a druidák és a kínai I. Csing mesterei jóslásra használták. A mitológiába vezet vissza a múltja, mely szerint Aphrodite görög istennő Achilles megsebzett sarkát gyógyította cickafűvel, amikor a trójai háborúban megsebesült. A középkorban a katonák sebfüvének, vérfűnek nevezték, vérzést elállító képességét nagyra tartották. A mitológiai történet beigazolódott, hiszen valójában is sebgyógyító, gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatása van. Később az indiánok is lelkesen használták a gyógyításnál. Más néven cickóró, cickafark, orvosi cickafark, egérfarkúfű, ezerlevelűfű.
 
 

 Jellemzői:

Nagyon közkedvelt évelő, bokros növekedésű szinte minden udvarban és kertben megtalálható. Szára felfelé áll, gyöktörzse kúszó, hajtásai felfelé állnak. Levélzete zöld, többszörösen szárnyalt. Egyes levelek lándzsásak és szőrözöttek. Egész nyáron bőséges virágzásban részesíti kertünket. Virágai hosszú ideig fűszeresen illatosak. Virágai lehetnek fehérek, sárgák, krémszínűek, halvény pirosak. Sok és szép virágot nevel, robusztus virág, hamar elbokrosodik kertünkben. Szinte elpusztíthatatlan, ellenálló növény. Borsos ízű leveleit finomra vágva, salátát készítenek belőle. Virágos hajtásaival likőrt ízesítenek, vagy teát készítenek, mely étvágyjavító, vértisztító, emésztésjavító, vizelethajtó- és vérnyomáscsökkentő hatású. Friss levelei vérzéscsillapító hatásúak, zúzódások, kisebb sebek kezelésére használják. Virágja hatóanyagával ekcémát, szénanáthát gyógyítanak. Virágjából nyert illóolajával a cickafarkolajjal influenzát, megfázást, izületi gyulladást kezelnek. Terhes anyáknak nem ajánlott a használata. Túlzott használata fényérzékennyé teheti a bőrt, gyulladást okozhat. Vigyázzunk használatával! 
 
Alfajok:
-A Kenyérbél cickafark (Achillea ptarmica) gyöktörzséből főzet készül, mellyel húgyúti fertőzéseket, szélszorulást, fogfájást, reumatikus panaszokat kezelnek. Hazánk ritka, védett növénye, gyűjtése tilos!
 

Hozzászólások

Nincs adat!

Szóljon hozzá ön is
+ = (Ember vagy, vagy robot?)