Rózsák (Rosa)

Kategória: zárvatermő, kétszikű, rózsavirágúak rendje, rózsafélék családja, rózsa nemzetség, dísznövény, kerti növény, lágyszárú, cserje is lehet, 

 
Eredet:
Származása vitatott. Mindenki a magáénak érzi. Valószínűleg Ázsiából származik és több ezer évvel ezelőtt, az őskorban jelent meg az első példányok egyike. A világ szinte minden pontján őshonos és találhatunk egyedi változatokat. Kitűnően alkalmazkodott. A fajták besorolása lehetetlen, olyannyira sokféle van. A virágok királynéjának nevezi a köznyelv. 
 
Jellemzői:
Annyira sokféle változatuk van, hogy nehéz összefoglalva elmondani kilétüket. Leveleik általában fényeszöldek, száraik tüskések, virágaik sokszínűek, leveleik cakkozottak. Mélyre hatoló gyökerük van. Virágaik nyílhatnak egyesével, bugában, csokorban, füzérként, fajtától függően más és más. Robusztus növények. A minitől a többméteres fajtákig mindenféle változatuk van. A vadrózsafajták élelmet és búvóhelyet adnak a kisebb testű vadon élő madaraknak. A fajta sokféleségéből adódóan más növényekkel kombinálva érdekes kontrasztokat, harmonikus egységeket hozhatunk létre.
 
Tartása:
A rózsák ideális tartása nem igényel különösebb szakértelmet, de a napos, szellős helyet kedvelik.  A hideg szél ellen óvnunk kell. Termékeny, nedves talajt szereti, amelyet rendszeresen trágyázzunk. Télen vagy kora tavasszal, a rózsák számára a nyugalmi időszak, az öreg, beteg, sérült hajtásokat vágjuk vissza és metsszük meg. Az elvirágzás után a növényről a virágfejeket mindig el kell távolítani. Nem terheli a növényt és legközelebb szebb virágokat bont. Speciális virágföldet használjunk. Laza szerkezetű tápanyagban gazdag földet válasszunk a számukra.
Kártevői közt rózsalevéltetvek, levéldarazsak, bársonyatkák, levélbolhák, lisztharmat, rózsarozsda, peronoszpóra található. A levéltetvek fekete színű petéket raknak, melyeket könnyen el lehet távolítani. Kefe és szappanlé segítségével le kell dörzsölni. A tavaszi metszéskor távolítsuk el a beteg részeket. A levéldarazsak májusban és júniusban lerakják a petéiket a levelek fonákjára és elkezdik enni, rágni a leveleket. A beteg leveleket vágjuk le és nem szabad kidobni, sem komposztálni, hanem el kell égetni. A levélbolhák színe sárgás, érintésre elugranak. A bársonyatka nedvszívó táplálkozásával kis fehér foltokat hagy a leveleken. Mindkettő ellen hideg csalánkivonat segítségével védekezzünk. A bársonyatkát úgy a legkönnyebb beazonosítani, hogy a levél fonákján, az ereken pókhálószerű bevonat jelenik meg. Különösen meleg időszakban jól szaporodnak. A lisztharmat a levél felszínén levő bevonat, a levél megbarnul, majd elhal. Megelőzhetjük, ha növényünket szellős helyre ültetjük, mert kedveli ez a gomba a párás, meleg helyeket, még az éjjeli harmattal együttesen könnyen szaporodik. Csalánfőzettel, zsurlóteával védekezzünk, rosszabb esetben kénes alapú permetszerrel. A rózsarozsda a levelek fonákján sárga, rozsdabarna színű pettyek jelennek meg. Ez a gomba később besötétedik, a levelek elszáradnak, elhalnak. A védekezésnél használjunk zsurló- és harasztkivonatot, mely segítségünkre lehet a lisztharmat megelőzésében is. A peronoszpóra tünetei hasonlóak a lisztharmatéhoz, de ennek más gomba a kórokozója, a fertőzés a levélereken mutatkozik meg, a gombától függően élénkvörös- ibolyás elszíneződés is lehet. Fonákján barna pöttyök jelennek meg. 
 

 Alfajok:

- A Rambler rózsa (Rosa ’Alvertine’ A.) két faj keresztezésével jött létre. Bokrosan elágazó növény. Ez a változat az egyik legkedveltebb teahibrid. Betegségekkel ellenálló, kivétel a lisztharmat. Ajánljuk kerítések elé, futtatva, sűrű magas bokorként. Csak az elszáradt ágakat kell visszavágni. A nyár közepén kezd el a lazacrózsaszín bimbókból rézvörös virágok nyílni. Rendkívül illatosak. Hetekig virágoznak. 1921-ben Franciaországban Barbier nemesítette.
- A Rambler rózsát (Rosa ’Seagull’) 1907-ben Prittchard nemesítette. Egyszerű virágai édes illatot árasztanak. Nyártól őszig nyílik. Gombás betegségekkel szemben védeni kell.    
- A Teahibrid (Rosa ’Alexander’) 1972-ben Angliában nemesítette Harkness két fajtából. Hosszú szára, nagy vörös virága, kellemes illatával magával ragadó. Nyár és ősz közt akár másodvirágzásra is képes. Ellenálló a betegségekkel és kórokozókkal szemben. Sovány talajon is megél. Ideális sövény válhat belőle.
- A Teahibridek csoportjából származik ez a faj (Rosa ’Duftsauber 84’). Németországból származnak, 1984-ben nemesítette Kordes. Ez a fajta a Rosa ’Feuersauber’ és egy ismeretlen faj keresztezése. Nyártól őszig, hatalmas vérvörös, gyönyörű virágai vannak, melyek édeskés illatuk van. Betegségekkel és kártevőkkel szemben ellenálló, különösebb szakértelmet nem igényel a tartásuk.
- A Teahibrid (Rosa ’Gloria Dei’) 1942-ben Franciaországban Meillandon nemesítették. Szokatlanul gyors növekedésű, nagyméretű fényeszöld levelei önmagában is díszesek. Nyártól őszig bazsarózsaméretű halovány sárga, szélén rózsaszín árnyalatú virágokkal. Nem túl erős, de kellemes az illata.  
- A Floribunda rózsa (Rosa ’Anna Ford’) kecses termetű. A Floribunda csoport tagja, melyeknek virágai sűrű virágzatban nőnek, ez a csoport jellemzője. Harkness Angliában nemesítette, bokros, sűrű növekedésű. Erős narancsvörös színe a virág közepe felé haladva halvány sárgává válik. Enyhe illata van. Ágyások, dézsák, alacsony sövényeknek szánjuk. Nem igényel sok ápolást és szaktudást.
- A Floribunda rózsát (Rosa ’Queen Elizabeth’) 1954-ben dr. Lammerts nemesítette Az USA-ban, azóta szinte nincs még egy ilyen növény, mely ekkora sikernek örvend. Szinte semmilyen törődést nem igényel és mégis a legtovább és legszebben virágzó kerti rózsánk. Tiszta rózsaszínű virágai csoportosak, enyhén illatosak. Betegségekkel és kártevőkkel szemben ellenálló. Az árnyékos helyeket is jól tűri.
- A Floribunda rózsát (Rosa ’Gentle Touch’) 1986-ban Észak-Írországban Dickson nemesítette. Alacsony növésű, bokros termetű, virágai sápadt rózsaszínek, illata édes, nyártól őszig virágzik. Betegségekkel és kártevőkkel szemben nem érzékeny. Szakértelmet tartása nem igényel.
- A Floribunda rózsát (Rosa ’Schneewittchen’) 1958-ban Németországban Kordes nemesítette a Polyantha rózsák és teahibridek keresztezésével. Különös bimbói hófehérek, kehely alakú virágai nyártól késő őszig nyílnak, édeskés illata van.  
-Az Angol rózsa (Rosa ’Charles Austin’) az egyik legrégebbi rózsafajta. David Austin 1973-ban nemesítette. Rozetta formájú, telt virágai kezdetben rózsaszínűek, később kivilágosodnak. Illata intenzív, gyümölcsös. Rengeteg fajtája van, sok-sok színárnyalattal, illattal, hosszú virágzási idővel örvendezteti meg a rózsakedvelő embereket. 
- Az Angol rózsa (Rosa ’Constance Spry’) szintén David Austin rózsanemesítő érdeme. Ez a változat már 1961 óta a piacon van. Kúszórózsaként nevelhető, levelei mélyzöld, friss hajtásai vörösesbarna színűek. Formája bazsarózsa, virágai tiszta rózsaszínűek, illata mirha illatú. Évente egyszer virágzik, virágai feltűnően nagyok, ezért kúszócserjeként, szoliterként (azaz magányosan és háttérnövényként) ajánljuk. Rendszeres öntözést igényel, trágyázzuk.
- Az Angol rózsa (Rosa ’Charles de Mills’) egyszer virágzó hagyományos kerti rózsa, európai eredetű. Ez a változat nagyra növő, Gallica-rózsa, nyár elejétől ontja virágait és illatát. Sűrű, karmazsinvörös virágai pompázatosak. Már a görögök és rómaiak is termesztették. Nemesíteni a hollandok kezdték a 17. században. Kevés gondozást és szaktudást igénylő fajta.
- Az Angol rózsa (Rosa ’Gertrude Jekyll’) érdekessége, hogy a rendkívül apró bimbóiból legalább 10 cm-es rózsaszín virágok nőnek. Illata klasszikus. Rózsaesszenciák készítésére használják. Ez a fajta tavasztól nyárig virágzik. Dugványról is szaporíthatjuk, nyáron lemetsszük a hajtásdugványt, ősszel oltással. 
- Az Angol rózsa (Rosa ’Jayne Austin’) szintén Davis Austin nemesítése. Virágai rozetta formájú, sárga illetve barackrózsaszín színű. Érdekessége, hogy az orgonára emlékeztet az illata. Kúszórózsaként alkalmazzuk.
- Az Angol rózsát (Rosa ’Graham Thomas’) Angliában az Austin kertészetben nemesítették. Színe lehet piros, rózsaszín, pasztellszínű. Virágai nyártól őszig virágoznak, illatosak. Gyökereinek nagy helyre van szükségei, ültetésnél vegyük ezt figyelembe. Oltással szaporítható.
- Az Angol rózsát (Rosa ’Heritage’) 1984-ben David Austin nemesítette. Levelei sötétzöldek, virágai rózsaszínűek. Virágai egyesével állnak, 40 virágszirma fodros, kellemes illatú. Többször virágzó rózsafajta, ezért az elvirágzott virágokat szedjük le. Termetével alkalmas a teraszokra. Napos, szellős helyre tegyük. Óvjuk az esőtől. A téli fagyok ellen tőzeges talajtakaróval védjük a növényeket.
- Az Angol rózsát (Rosa ’Little Flirt’) 1961-ben nemesítették. 30 cm magasra nő meg, erkélyre, teraszra ajánljuk. Virágai narancssárgás pirosas színű, fonákja aranyszínű. Illata finom, kellemes. A gombás fertőzések és a lisztharmat ellen óvjuk. 
- A Kínai rózsa (Rosa chinensis ’Cécile Brunner’) a franciaországi Pernet-Ducher 1881-ben két faj keresztezéséből hozta létre. Nyártól őszig folyamatosan virágzik, enyhe, de jellegzetes illata van. A növény magassága a cserjéhez hasonló, kehely formájú virágai tearózsa alakú bimbóból fejlődik ki.
-A Kínai rózsa (Rosa chinensis ’Old Blush’) cserje, rövid, bokros, virágai ezüstrózsaszínű, később sötétedő. Nyártól őszig folyamatosan virágzik. Bükkönyszerű illata nem erős. Ezt a fajtát Kínában nemesítették, 1789-ben hozták be Európába.
- A Gallica rózsa (Rosa ’Complicata’) származása és Európába kerülése ismeretlen. Csak feltételezések vannak. Erőteljes növekedésű, magas, lehajló cserje.  VirágaI laposak, 11cm-esek, élénkrózsaszínűek, középen aranysárga porzóval. Illata enyhe édeskés-friss. Sövénynek is alkalmas. Tartása nem igényel különösebb szakértelmet, jól tűri az árnyékos helyeket, betegségekkel szemben ellenálló.
- A Gallica rózsát (Rosa ’Duchesse de Montebello’) az 1820-as évek környékén Laffay nemesítette Franciaországban.  Nyáron virágzik, kellemes édes illata van. A félárnyékot tűri. Rendkívül szokatlan, halovány színe meglepő.
- Az Alba rózsa (Rosa ’Cuise de Nymphe’) színe fehéres rózsaszín, illata kellemesen intenzív. Sövényrózsaként és szegélyágyásokban is csodás.
- Az Alba rózsa (Rosa ’Königin von Dänemark’) ahogy a fordításból látszik is, a rózsaszakértők szerint Dánia királya, csodaszép volta miatt. 1816-ban John Booth Hamburgban nemesítette. A kereskedelmi forgalomba csak jóval később került be. 
- A Damaszkuszi rózsát (Rosa ’Duc de Cambridge’) 1848-ban nemesítették Franciaországban. Levelei kezdetben pirosas színűek, később matt zöld. Virágai bíborrózsaszín, széleik világosak. Ez a fajta a legsötétebb változat a damaszkusziak közül. Virágzásuk nyártól őszig tart.
- A Damaszkuszi rózsa (Rosa ’Ispahan’) Ázsiából származik, 1820-as évektől termesztik. Kehelyformájú virágai rózsaszínűek, illata erős. Korán nyílik és virágzása hosszas.
- A Damaszkuszi rózsa (Rosa ’Mme Hardy’) nyáron viszonylag nagy és elegánsan fehér virágokat bont, melynek közepén zöld „szemet” takar. Illata édeskés, nagyon mutatós virág, árnyékos helyen is gyönyörű. 1832-ben Hardy nemesítette. Különösebb szakértelmet nem igénylő, hálás növény. 
- A Kúszórózsa (Rosa ’Félicity et Perpétué’) tüske nélküli erőteljes növekedésű hajlékony ágrendszerű növény. Egyszer virágzó rózsa, piros bimbóiból vajfehér illetve rózsaszín színű virágok nyílnak. Illata édes. 1821-ben a francia Jacques nemesítette a Rosa ’Sempervirens’ hibridjeként. Nyugodtan ültessük kicsi kerti tó mellé, csodás látványt nyújt, de ideális rózsaívnek is. Talajra és fényre nem igényes.
- A Kúszórózsát (Rosa ’Maigold’, Rosa pimpinellifolia) Németországban Kordes 1953-ban nemesítette. Egyik legellenállóbb, mostoha feltételek mellett is képes gyönyörű virágokat nevelni. Korai és bőséges virágzásával másodvirágzásra is képes. A hajtásain érdekes piros tüskék vannak, lombozata fényes, zöld, kehelyszerű virágai csoportosan nyílnak. Kellemes illatú, aranysárga, narancs árnyalattal tarkított színű.
- A Kúszórózsát (Rosa ’New Dawn’) 1930-ban az USA-ban, a somerseti kertészetben nemesítették. Nyártól egészen őszig rengeteg virágot nevel. Gyöngyházfényű. Hatalmasra nő, akár 4 méterre is, karóval segítsük növekedését. Csodás látvány falra futtatva. Betegségekre, kártevőkre ellenálló.
- A Kúszórózsa (Rosa ’Parade’) egész évben folyamatosan virágzik. Rendkívül különlegesnek számít e tulajdonsága. Virágai rózsaszín színűek, illatosak, hatalmasak, sűrű füzért alkotva. Lugasokra, piramisokra, falra futtassuk. Néhány év szükséges ahhoz, hogy elterebélyesedjen. 
- A Kúszórózsát (Rosa ’Blaze Superior’) 1954-ben Jackson és Perkins nemesítette. Hatalmas magassága miatt karózzuk, segítve a tartását. Teraszok, háza falára felfuttatva nemcsak gyönyörű, de praktikus is. Karmazsinvörös virágai közepes méretűek. Virágai fűzérben rendeződnek. Napos és szélvédett helyeket kedveli. A nyugalmi időszakban locsoljuk és műtrágyázzuk a földjét. Szaporítása hajtásdugványról történhet.
- A Kúszórózsa (Rosa ’Rosarium Uetersen’) a Kordes kertészetből származik. Virágai rozetta alakú, ezüstösen fénylő rózsaszínű. Nyártól őszig virágzik. Enyhén illatosak. Az időjárásra nem kényes. Levelei kezdetben pirosasak, később fényes zöldek. Virágai kifakulnak idővel. Fagytűrők, de a virágládába helyezett példányokat óvjuk. 
- A Kúszórózsa (Rosa ’Super Dorothy’) 3 m hosszúra is megnő, érdemes kihasználni előnyeit a látvány kialakításánál. Bimbói pirosas színűek, viszonylag nagyok, virágai pomponszerűek, rózsaszín színűek. Nyártól őszig ontja hatalmas és gyönyörű virágait. Meleg nyári napokon öntözzük, de vigyázzunk a leveleire a gombás fertőzések elkerülése érdekében.
- A Kúszórózsát (Rosa ’Super Excelsa’) 1986-ban Hetzel nemesítette. Virágai karmazsinpirosak, közepén fehér csíkkal, később kifakul, majd lila színt vesz fel. A Super Dorothy kishúga is lehetne, apró, telt virágai virágfüzért alkotnak. Őszig folyamatosan nyílnak. Gyors növekedésű fajta, pompás talajtakaró. Nagy tápanyagigénnyel rendelkezik. Tavasszal és nyáron műtrágyázzuk, így több virágot nyit.
- A Vöröslevelű rózsa (Rosa glauca) levelei először lilásak, később bíborszürke, majd őszre szilvaszínű lesz. Júniustól júliusig virágoznak, cseresznyepiros színűek, közepén fehér és aranysárga porzó van. Közép-Európa hegyvidékein honos, a júliusi virágzás után ősszel rengeteg bugában álló narancs vagy skarlátvörös termést nevel. Csodaszép látvány.
- A Noisette rózsa (Rosa ’Gloire de Dijon’) kúszórózsa. 1853-ban a francia Jacotot nemesítette. Egy ismeretlen tearózsa és egy régi Bourbon rózsa keresztezéseként. Ez a fajta télállóbb, mint a Noisette rózsák többsége. Levelei fiatalon pirosas, idősebb korban sötétzöld színűek. Kora nyártól őszig többször virágzik. Virágai teltek, világos narancsszíntől a krémfehérig változhat. Az őszi virágzáskor narancsos és rózsaszínű. Illata édes. Szereti a meleg napos helyeket.
- A Modern csokros rózsák (Rosa ’Graham Thomas’) David Austin híres rózsanemesítő példányai 1983-ból. Évente többször és hosszan nyílnak. Széles színskálájuk van. Bokros növekedésű, intenzív illattal, édeskés tearózsa jelleggel, virágai tiszta sárga színűek. Formájuk kehelyszerű.
- A Modern csokros rózsa (Rosa ’Heritage’) 1984-ben Austin nemesítette. Az egyik legszebb angol rózsa. Halovány rózsaszínűek barack árnyalattal. Nyártól őszig többször virágzik. Csoportosan ültetve folyamatosan virágzik. Szegélyek beültetésére ajánljuk.
- A Modern csokros rózsa (Rosa ’Magenta’) a csokros rózsák csoportjához tartozik, 1954-ben Kordes német nemesítő hozta létre. Évente többször nyíló lilás rózsaszín virágai vannak, intenzív illatú. Mivel többször nyílik, ezért a többi növényhez képest mindig széppé varázsolja kertünket.   
- A Talajtakaró rózsát (Rosa ’Heidetraun’) 1988-ban Noach német származású nemesítő keresztezéssel hozta létre. Szaktudást nem igénylő, betegségekkel és kártevőkkel szemben ellenálló. Nyártól késő őszig virágoznak. Illatuk jelentéktelen, virágai rózsaszínűek.
- A Talajtakaró rózsát (Rosa ’Rosy Cushin’) 1979-ben Ilsink nemesítette Hollandiában. Inkább a szélessége a meghatározó. Virágai lecsüngenek, kehely alakúak, csoportokban fejlődnek. Sziromlevelei rózsaszínűek, középen fehér árnyalattal, porzói aranysárga színűek. Nyártól őszig virágoznak, enyhén illatosak. Betegségekkel és kártevőkkel szemben igen ellenálló.
- A Talajtakaró rózsát (Rosa ’Sommerwind’) Kordes nemesítette, 1985-ben került a nyilvánosság elé. Sűrű, sötétes zöld levelei, tiszta rózsaszínű fodros virágai páratlan látványt nyújtanak. Csoportokba rendeződve nyílik. Kellemesen édes illattal nyártól az első fagyokig rengeteget virágzik. Kedveli a napfényes lejtőket, de szegélyként is ültethető, kevés törődéssel hálás növényünk lehet. Az elöregedő hajtásokat a szezon végén célszerű levágni.
- A Talajtakaró rózsa (Rosa ’Sonnenschirm’) ezen fajtái nemcsak a talajt borító jellegéről ismertek, hanem változatos termetük miatt sokféle felhasználási lehetőséget kapunk. 1993-ban Németországban Tantau nemesítette. Sűrű, elterülő terjedelmű, középzöld lombozatú cserje. Halvány krémsárga virágai tavasztól őszig folyamatosan nyílnak. Illata nem erős, de kellemes. Ajánljuk lejtők benépesítésére vagy nagyobb dézsákba. Páratlan látványt nyújt.    
- A Moharózsa (Rosa x centifolia ’Muscosa’) 1863-ban Franciaországban Laffai nemesítette. Virágai élénk kárminpiros színűek. A teljes virágzáskor a porzókat is láthatjuk. Illata intenzív, édes jellegű. A száraz, forró nyarakat jól tűri, árnyéktűrő, télálló.
- A Moharózsa (Rosa ’Nuits de Young’) 1845-ben Franciaországban Laffay nemesítette. A legsötétebb, enyhén mohás. Virágai bíbor színűek. Aranysárga porzói vannak. Nyáron nyílik csodás gyümölcsös illattal. 
- A Modern bokros rózsát (Rosa ’Penelope’) az angol Pemberton nemesítette 1924-ben. A betegségekkel szemben ellenálló. Nyáron kehelyszerű, pézsmaillatú virágai csoportokat alkotnak. Rózsaszíntől a fehérig rengeteg színnel pompázik.
- A Modern bokros rózsa (Rosa ’Pink Grootendorst’) Japánból és Nyugat-Ázsiából származó vadrózsa hibridje. 1923-ban Grootendors nemesítette. Folyamatosan virágzik nyártól őszig, virágai csoportosak. Enyhén illatosak. Hajtásai tüskések. Az árnyékos helyen is megél.
- A Modern bokorrózsát (Rosa ’English Garden’) 1987-ben Austin nemesítette. Nyártól őszig nyíló nagy rozetta alakú virágai vannak, a virág közepén halványsárga, szélein fakóbb, csontfehér árnyalattal. A nedves időjárást is szereti, talajtakaróval védjük a fagyoktól.
- A Modern bokorrózsa (Rosa ’Romanze’) többször virágzik. A német Roses Tantau kertészetéből származik. Nyártól egész ősz végéig, a fagyok megjelenéséig virágzik, érdemes különültetni, mert gyönyörű nagy virágai rózsaszínűek, szirmaik hullámosak, vonzzák a tekintetet. A napos helyeket kedveli, de a félárnyékot is szereti. 
- A Modern bokorrózsát (Rosa ’Schneewittchen’) 1983-ban a világ összes rózsája közül a legszebb fehér fajtának választották. Virágai hófehérek, közepes méretűek, nyártól őszig, az első fagyokig virágoznak. Illatos virágfüzéreket alkot. A betegségekkel szemben teljesen ellenálló. A kemény fagytól óvjuk.
- A Tömjénrózsa (Rosa primula) Közép-Ázsiában és Észak-Kínában őshonos. Hajtásai tüskések, levelei páfrányszerűek. A levelei tömjénes illatot árasztanak. Virágai kehelyalakúak. Kankalinsárga színűek. A tavasz végén várhatjuk virágzását. Szereti a szélcsendes helyeket, különös illata magával ragadó. Szakértelmet nem igényel a gondozása.
- A Borrózsa, kerítésrózsa (Rosa rubiginosa) Európától Kis-Ázsiáig őshonos. Ágai tüskések, levele fogazott, fonákja alma és bor illatú mirigyekkel van tele, porzója aranysárga, a virágai kehely alakúak. Nyáron nyílnak. A nyugalmi időszakban élénk piros tojásdad terméseket nevel. Nálunk is honos. A betegségekkel és kártevőkkel szemben rendkívül ellenálló. Fényre és talajra sem igényes.
- A Törperózsákat (Rosa ’Sheri Anne’) 40 cm-es gyökéralanyra vagy vadhajtásra oltják.  Elődje Kínából származik, kontinensünkön 1973-ban mutatták be. Bokros növekedésű, fényes lombozattal. Apró bimbóiból telt kehelyszerű virágok nyílnak. Aranysárga porzói és narancsvörös szirmuk tökéletes esztétikai képet nyújt. Ajánljuk ládába, kertbe, de hálás vágott virág is. Kedveli a napfényes helyeket és a termékeny talajt. A virágok laza csokorszerűen helyezkednek el.
- A Törperózsa (Rosa ’Snow Carpet’) kúszóhajtásai szőnyegszerű borítást képeznek a talajon. Csoportokban nyílnak enyhén illatos virágai. Levélzete sűrű és fényes. Tiszta fehér színű virágai vannak. Napsugaras lejtők, sziklakertek díszeként ajánljuk. Egytől óvnunk kell azonban, ne tegyük olyan növények társaságába, melyek nagyobbra nőnek nála, mert elveszik a fényt előle, ezáltal elpusztul a növényünk. Hálás, szép növény, ősszel másodvirágzásra is képes.
- A Törperózsa (Rosa ’Daydream’) 1984-ben Észak-Írországban nemesítették. Virágai sűrű virágzatban nőnek, ez a Floribunda csoport fő jellemzője, tehát a csoport tagja. Nyártól őszig virágzik, virágai rózsaszín színűek. Szirmai fodrosak. A dália virágára emlékeztet. Télálló növény, a fajtájánál jobban tűri a csapadékos, nedves időt.
- A Törperózsát (Rosa ’Dresden Doll’) 1975-ben nemesítették. Csak 30-40 cm magasra nő, miniatűr rózsa, teraszokra, virágcserépbe ajánljuk. Moharózsának hívjuk a sok bimbója miatt. Osztrigarózsaszínű virágai csodás látvány. Porzói kiemelkednek a növényből. Szirmai fakulásra hajlamosak, ezért inkább félárnyékos helyre ültessük. A téli fagyok ellen fenyőkéreggel takarjuk be a növényt.
- A Törperózsát (Rosa ’Guletta’) 1976-ban nemesítette a Ruiter kertészet. Bimbói nagyok, kezdetben sötét sárgák, később a virágok színe megfakul. Csak 35 cm nagyságúra nő meg. Bokros, érdemes csoportokba ültetni színe feltűnősége miatt.
- A Törperózsát (Rosa ’Maidy’) 1984-ben Kordes nemesítette. 30 cm nagysága miatt virágládába, teraszra ajánljuk. Bimbói rózsaszín színűek. Virágai csészealj alakúak. Belül vérvörösek, kívül ezüstfehérek, a szirmok szélei visszapöndörödnek. Nyártól őszig virágzik. Levélzete mohazöld, sűrű. A napos helyet szereti, mégis a déli tűző naptól óvjuk. A talaját öntözzük, a tocsogó vizet nem szereti.
- A Törperózsa (Rosa ’Pink Symphonie’) 1984-ben jelen meg a kereskedelemben. Bimbói először pirosas, később rózsaszín színűek, még később halvány rózsaszínűvé fakulnak. Szirmai visszakunkorodnak.
- A Törperózsa (Rosa ’Rosmarin 89’) a Kordes kertészetből származik, 1989-ben nemesítették. Virágai közepes méretű rozetta alakú sűrű virágfüzért alkot. Színe rózsaszín, levelei sötétzöldek. Ne ültessük magas növény mellé, mert elszívja előle a napfényt és a táplálékot a talajból.
- A Törperózsa (Rosa ’Sonnenkind’) alkalmas ágyásokba, erkélyekre, sziklakertre, ösvénynek is. Bokros, virágai közepes méretűek, teltek, aranysárga színűek. Olyan sok virágot nevel, hogy a levelei szinte nem is láthatóak. A napos, szellős helyet kedveli. Fagy ellen védjük talajtakaróval. 
- A Törperózsa (Rosa ’Stars ’n’ Stripes’) körülbelül 40 cm magasra nő, erkélyre, ládákba ajánljuk. Szokatlan külseje van, piros és fehér csíkos virágai csészealj alakúak. Gyökérzete mélyre hatol. Sziklakertekben különösen szép hangulatot áraszt.   
- A Bourbon-rózsa (Rosa x borboniana ’Mme Isaac Pereire’) terebélyes cserje. Hatalmas virágai körülbelül 13-15 cm nagyságúak, sötét bíborrózsaszínűek, kehelyszerűek. Különleges illata magával ragad, málnára emlékeztet. Ne ijedjünk meg, amikor az első virágok kicsik, kevésbé mutatósak, az ősz közeledtével annál tökéletesebbek lesznek. 1881-ben Franciaországban Garçon nemesítette. Ápolása egyszerű, elviseli a sovány talajt, a félárnyékot. A lisztharmattól azonban óvnunk kell!
- A Bourbon-rózsa (Rosa x borboniana ’Variegata di Bologna’) Olaszországból származik, 1909-ben Bonfiglioli nemesítette. Sima kérgű, lehajló cserje. Lombozata sűrű, világos színű. Virágai kisebbek a fajta jellemzőinél, ám még így is jelentősek, körülbelül 8-10 cm nagyságúak. Kehelyszerű virágai vannak. Krémszínű virágait bíbor vagy pirosas foltok díszítik. Erős, kellemes illatot áraszt. Nyáron virágzik, gyakorta ősszel másodvirágzásra képes. Szereti a meleg, napos, termékeny talajt. Széltől óvjuk. Karóval segíthetjük a növekedését. Tél végén vissza kell metszenünk.
- A Kistermetű bokorrózsa (Rosa ’Alba Meidiland’) kiválóan alkalmas teraszokra, cserépbe. Körülbelül 60 cm nagyságúra nő meg. 1987-ben nemesítették, Meillandban. Nyáron és ősszel virágzik, sűrű levélzete és lelógó ágain számtalan virágfej nő. Óvnunk kell a betegségektől és kártevőktől, mert érzékeny növénynek számít. Leggyakoribb betegségei a rozsdásodás, lisztharmat. Figyeljünk arra, hogy öntözéskor a levelek ne legyenek vizesek, mert így könnyen szaporodhatnak el rajta a gombák. Célszerű óvatosan locsolni a talajt. Hajtásdugványról lehet szaporítani. Ősszel metszhetjük, ha formára szeretnénk nevelni.
- A Kerti rózsa (Rosa ’Anabel’) 1972-ből Kordes nemesítése. Nyártól őszig folyamatosan virágzik ez az 50 cm nagyságú növény. Virágai narancssárga színűek, enyhén illatosak. A virágkötészetben mint vágott virág, egyik legnépszerűbb fajta. A téli fagyok ellen fenyőkéreggel való laza takarással védjük. A napos helyeket kedvelik. Vigyázzunk arra, hogy más növényről ne peregjenek át a vízcseppek, a gombásodás elkerülése végett. Kombinálhatjuk más növényekkel, így gyönyörű színkavalkádot kaphatunk. Páratlan látvány!
- A Kerti rózsát (Rosa ’Heidelinde’) 1991-ben Kordes nemesítette. Enyhe illata kellemes. Virágjai füzéreket alkotnak, szirmai fodrosak. Öntözést igényelnek. A téli fagyok ellen takarással védjük növényünket.
- A Kerti rózsa (Rosa ’Mother’s Day’) csodás látvány a balkonokon. 1950-ben nemesítették, lassú növekedésű bokros növény. Levelei először pirosas, majd később halványzöld színűek lesznek. Virágai málnapiros füzérekben csoportosulnak. A virágok mérete viszonylag kicsi. Idővel a szín kifakul, többször virágzik. Legelső alkalommal a legszebb, a legtöbb virágot is ilyenkor neveli.
- A Kerti rózsát (Rosa ’The Fairy’) 1932-ben nemesítették, sikere azóta is töretlen. Virágai telt rozetta alakúak. Nyáron sűrű virágzatot hoz. Ennek a fajtának nincsen illata.
- A Törpe bokorrózsát (Rosa ’Heidetraum’) 1988-ban a Noack kertészet nemesítette. Nyáron és ősszel virágzik, virágfüzéreket alkotva körülbelül 25 darab halovány pirosas virágot hoz. Napos, szellős, de esőtől védett helyre ültessük. Túl öntözni nem szabad. Ezt a fajtát nemcsak a nyugalmi időben kell trágyázni, hanem hetente rendszeresen. Mély gyökérzetet növeszt.
- A Törpe bokorrózsát (Rosa ’Mainaufeuer’) 1991-ben Kordes nemesítette. Nyártól őszig virágzik, piros bimbói fodros szirmű virágokká fejlődnek. A virágok színe vérvörös, rengeteg aranysárga porzóval. A napos szellős helyet kedveli. A leveleket a víztől és a déli tűző naptól védeni kell. Néhány hetente műtrágyázzuk.
- A Törpe bokorrózsák (Rosa ’Meidiland’) népszerű talajtakaró virágok. Virágai füzérvirágzatba csoportosulnak, karmazsinvörös színű, középen fehér, szélén sárga színnel. 
- A Törpe bokorrózsa (Rosa ’Magic Meidiland’) sötét rózsaszín színű. Ez a változat a németországi rózsanemesítők nagydíját megnyerte.
- A Törpe bokorrózsa (Rosa ’Pink Meidiland’) rózsaszín virágai egyszerűek. Ezeknek a fajtáknak a virágai nem különösebben érzékenyek az esőzésekre. Viszonylag fagyálló.
- A Törpe bokorrózsa (Rosa ’Sea Foam’) 50 cm magasra nő meg. Gyönyörűen mutat függőkosárban. Levelei zöldek, virága halvány rózsaszínű. Virágai illatosak, virágfüzérbe rendeződnek. Télállóak.
- A Törpe bokorrózsa (Rosa ’Swany’) erőteljes, közepes növekedésű faj. Levelei először rézszínűek, később sötétzöldek lesznek. Virágai rozetta alakú, fehér színű, telt, tömött csoportokat alkotnak.
- A Miniatűr rózsák (Rosa ’Yellow Doll’) a legkisebb területet is díszessé varázsolják. Szereti a napos és szellős helyet. Ablakpárkányon, terrakottában és cserépben is jól mutat. Kicsi halványsárga, enyhén illatos virágai vannak. Félfás dugvánnyal vagy ősz végén fás hajtásdugvánnyal szaporíthatjuk.
- A Miniatűr rózsákat (Rosa ’Zwergkönig 78’) 1978-ban nemesítették. A neve utal rá, Törpekirálynak is nevezzük. Virágai közepesek, hosszan virágoznak, az időjárás körülményeit jól tűrik. Levelei sötétzöldek, virágai élénkvörösek, bokorszerű növekedése van. Fagytűrő.
- A Miniatűr rózsák (Rosa ’Zwergkönigin 82’) az előbbi testvérei. 1982-ben nemesítették. Az előzőhöz hasonlóan jól tűri az időjárást. Illata kellemes, virágai rózsaszínűek. 
- A Bokorrózsát (Rosa ’Eden Rose 85’) 1985-ben nemesítették. Nyártól őszig többször virágzó növény. Virágai illatosak, bokros rózsa, sárgás bimbói rozettaszerű, 10 cm átmérőjű virágokká nőnek, melyek 70 virágsziromból állnak. Egyazon virágfejen a rózsaszín és árnyalatai jelennek meg. Napos, széltől védett helyre ültessük. 
- A Bokorrózsa (Rosa ’Elveshörn’) a Kordes kertészetből származik, 1985-ben nemesítették. Többször virágzó rózsafajta. Magas növény, ezért más növényektől messze ültessük. Virágai élénk pirosak, kicsit ezüstösen csillognak. Illata a vadrózsáéhoz hasonlítható. A virágok virágfüzért alkotva találhatóak a száron. Elszáradás után szedjük le őket. Ez a fajta a csapadékos időjárást jól tűri. A téli fagytól talajtakarással óvjuk.
- A Vadrózsát (Rosa ’Pur Caprice’) Delbard francia kertész nemesítette. Gyönyörű, elegáns, a szirmai rojtosak, eleinte sárgák, majd rózsaszínűek, végül halványzöldek. Porzói kiállnak. Az elnyílt virágait távolítsuk el, ha ez mégsem történik meg, akkor csipkebogyókká nőnek.
- A Patio rózsa (Rosa ’Sweet Dream’) csodás kincs. Jól bírja a fagyokat. Virágai sárgabarack színűek. Illatosak. Virágai nyártól őszig nyílnak. Trágyázzuk.
 

Videótár

Hozzászólások

157 Kitti
2018. március 27. 19:03
Nagyon sokat tudtam meg
156 Kitti
2018. március 27. 18:37
Nagyon sokat megtudtam
Szóljon hozzá ön is
+ = (Ember vagy, vagy robot?)